“Egy tenyérbemászó, hazudozó, komisz kölyök vagyok Cornwallból, akit legjobb lett volna javító intézetbe zárni idejekorán. Hálistennek sikerült megmenekülnöm és a zenénél kötöttem ki.” - nyilatkozta öt évvel ezelőtt Richard D. James a Guardiannek adott interjújában a 2001-es lemezének megjelenése kapcsán. Közismertebb nevén Aphex Twin, vagy éppen aktuálisan AFX nem tévedett nagyot, mert tényleg elég magának való egy lökött barom. Én személy szerint egy évtizede próbálkoztam vele először nagyjából, de nem vette be az akkoriban még igencsak metálharcos szívem munkásságát. Így visszagondolva a Selected Ambient Workssel próbálkoztam, de ha jobban belegondolok biztos vagyok benne, hogy nem az első lemez (Selected Ambient Works 85-92 Vol.1), hanem sokkal inkább a második, dupla ambient válogatásba futhattam bele, mert egy klausztrofóbiás, elborult baromságnak pipáltam ki és maradtam a Helmetnél, meg a Faith No Morenál, mondván hülyeség az egész, fasz se tudja mit kéne nekem ennem ezen.

Aztán eltelt vagy öt év, túlvoltunk a napsteren meg az mp3 breakouton, amikor letöltöttem a Drukqs című duplát és mivel akkoriban már lényegesen nyitottabb zenei látókörrel rendelkeztem ismét bepróbáltam Rihard mester zenéjét. Lepattantam róla, mint magyar támadó a török hátvédekről, szóval nem lettünk jóba újfent sem. Az elektronikus zene Mozarjta, akinek saját bevallása szerint két célja volt az életben, hogy soha ne kelljen dolgoznia és zenét csinálhasson nálam megint lukat rúgott. Bill Leeb, vagy Trent Reznor okés, ez a brit hülyegyerek azonban felőlem elmehet a picsába, gondoltam vala azzal a dupla lemezzel kapcsolatban, amit isten igazából egyszer sem sikerült végighallgatnom, pedig isten látja a lelkem nekiültem vagy négyszer is.

Nemrégiben valami megmagyarázhatlan oknál fogva, letöltöttem a tavaly megjelent Analord Series pár darabját Hát akkor aztán pofánbaszott a téma. Efféle “aztakurvageciezmilyenjó” meglepetést ritkán szoktak nekem zenék okozni, az Analord Series pedig éppen azt a fajta odabaszós élményt nyújtotta, amire már igen régen vágytam zenei téren. Az elkövetkező napokban részletes élménybeszámoló következik majd arról hogyan lettünk barátok. Én, meg ez a hülye, hosszúhajú brit fasz. Richard D. James, Polygon Window, AFX, Universal Indicator, ahogy tetszik.

Aphex Twin ugyanis 10 éves negatív prekoncepciómat ugyanis úgy vágta haza, ahogy a nagy könyben meg vagyon írva. Azóta együtt kelünk, együtt fekszünk, ugyanis van mit bepótolnom. 3.54 Gb nem kevés, egész életmű itt figyel, ékes bizonyítaként annak, hogy vannak dolgok, amikhez idő kell. Mindenesetre egy biztos, a következő Aphex Twin cuccok alapművek, így sorrendben vannak ajánlva, tessenek húzni, de nagyon gyorsba. (Már a hozzám hasonló későn ébredő fajták, többiek nézzék el a bambaságot nekem).

1. Selected Ambient Works 85-92 Vol 1.
2. Analord series
3. Analogue Bubblebath 5

Ezen is túl lennénk. Az elmúlt másfél hónapban egyetlen helyről sem kerestek meg, ahova elküldtem az önéletrajzomat, de tegnapelőtt megtört a jég és szerdán már mennem is kellett termékfelelős menedzseri kvalitásaimat villogtatni egy velem egyidős, önbizalombombaként funkcionáló igazi hr pitbullnak, aki az első 15 percben majdnem megevett.

Az olyan kérdésekkel, hogy “hogy látom a jövőmet a cégnél?” “hogy jövök ki a kollégákkal?” “mutassam be magam pár mondatban!” egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Ugyanis ezekre a kérdésekre egy kettes iq-val lehet mondani egy dömdödöm választ, de sok értelmét nem látom, mivel akkor az olyan mintha azt kellene bizonygatnom, hogy én bizony kurvára kijövök minden kollégával, ami nem feltétlenül igaz, meg ugye nagyban függ a fent nevezett kollégáktól is. Szóval az ismerkedős, seggrepacsizós kijafaszom vagy te kanyart sokkal, de sokkal nehezebben vettem, mint azt ilett volna.

Az interjú angol része elég jól ment, szerintem, de ebben külön köszönet illeti azt a fél Royal Vodkát, amit lehúztam az interjú előtt. Ennek ellenére körülbelül húsz perc után meg voltam győződve, hogy itten nem lesz második kör. A van-e meg kérdésemre, hülye sablon kérdéseket tettem fel, mivel el voltam foglalva azzal, hogy meggyőzzem a hölgyet arról, hogy termék és termék között kurvára tud ám lenni különbség, még akkor is, ha ugyanarról a fáról szedik aztat a szellemi gyümölcsöt. Amikor már éppen távozni készültem, meg rajta is láttam, hogy lemondott rólam, akkor előadtam, hogy mire gondolok.

Ekkor aztán beindult az interjúszekér és az én is felpörögtem, ahogy azt ilyenkor igazán illik és majdnem sikerült lezavarnom a második kört is, mivel megkérdezte az akkorra már teljesen normálisba átvedlett vallatótisztem, hogy ugyan ráérnék-e még egy vezetői interjúra is, ez azonban nem jött össze, mivel a big boss, nem ért rá, de mindenesetre jövő héten úgy néz ki, hogy mennem kell vissza, amit egyáltalán nem bánok.

Aztán igazi városi gerilla módjára becserkésztem két hónapja nem látott Gabikámat, aki nagy megkönnyebbülésemre nem zavart el a picsába, sőt, még fürdőszoba csempét is elmentem vele válogatni, illetve pár sört is lenyomtunk, ahogy az kell, viszont annyi engedményt már nem kaptam, hogy együtt is alhassak vele. Ami azonban megdöbbentő volt, hogy kiderült, hogy az én életem tényleg szeret engem, és sokkal komolyabb tervei vannak velem, mint amilyenre én valaha is gondolni mertem volna, tehát tulajképpen arra kell rájöjjek, hogy továbbra is tisztán a cél felé: >> Munka >> Egzisztencia Gabikámat feleségül vétel >> gyermeknemzés >> boldog családi élet, meg miazmás.

BTW úgy néz ki ex-szegedi főnökömmel/barátommal ismét elkezdünk együttműködni és agyalhatok a Jericho magyarországi (plussz öt CE country) szezonnyitás utáni hype generálásában. Így nemcsak, hogy élvezem (az egyébként helyenként botrányos bugyuta) a szerintem egyre okésabb sorozatot, de mindemellett még valamiféle pénzt és elfoglaltságot is találok magamnak addig, amíg véget nem ér a hét szűk esztendő….

My new buddy, originally uploaded by lessthanzero.

Hétvégén kellemes, öreguras rekreaációs hétvégét tartottam gizmócska haveromnál a Bükkben. Nagyon összecimboráltam ezzel a képen látható kislánnyal. Kurva jó fej volt.

BTW a kurva anyját végre behívtak egy interjúra, bassza meg a kurva élet, lehet, hogy végre lesz munkám. Na nem mintha ez azt jelentené, de mindenesetre baszottul itt lenne már az ideje találkozni Gabikámmal…

Alapvetően szerintem nem normális dolog a kagyló alakú, kinyitható rendszerű mobiltelefon. Az én kezembe amúgyis leginkább strapabíró készülékek kellenek, szóval egyáltalalán nem rajongtam az ötletért, amikor felajánlottak egy motorola v300-at. Igazából valami stabilabb, old schoolabb stufat szerettem volna szerezni, de mivel megnéztem a neten mit tud a kis gagyi, végülis megszereztem magamnak, mivel nem lévén telefonom, siemens m65 ugyanis sikeresen befosott.

Szóval olyan sportos, aktív életet élőknek szánt telefon lenne ez itten, a korábbi német konstrukcióval ellentétben fele annyi memória, nincs infra, illetve kisebb kijelző. Cserébe van jobb felbontás, 4096 szín helyett, 65K színmélység, és mp3 csengőhang lejátszás. A kijelző képe ennek megfelelően sokkal veretősebb, a kamera pont ugyanolyan, 640X480 a legjobb felbontás és lehet itt is fehéregyensúlyt, meg kontrasztot állítani. Szerintem ennek a Motorolának egyébként zajosabb képeket sikerül csinálnia, de abban sem vagyok biztos, hogy nem férne rá egy kiadós tisztítás az optikára, mert ez is lehet a ludas.

Szóval két nap ismerkedés után szépen lassan kezdem megszokni a kissé eltérő menürendszert, meg azt, hogy egy kicsit szinesebb a kijelző és pár percet jól elszórakoztam a Motomixer nevű stufával is, amivel csináltam ilyen kisebb remixet a Kisérteties alapra, de azóta már herótom van a zenélgetéstől, de azt mindenképpen el kell mondjam még, hogy ennek a V300-asnak a hangszórója igen szépen szól, az általam eddig hallott mobilok külső hangszóróihoz képest. Elég nagy maga a hangszóró is, és szépen, teresen játssza le a dolgokat, szóval van értelme annak, hogy mp3 csengőhangokat állítsunk be. Szóval eddig kellemes csalódás a Motorola V300. Jah, és az akkumlátora is elég jól bírja, legalábbis így első blikkre.

Szóval már régóta bögyömben van ez a dolog az Európa Kiadóval kapcsolatban. Egyrészről mélyen egyetértek azzal a Dob+Basszus című músorban elhangzott véleménnyel, hogy aki nem élte meg/át a nyolcvanas évek puha diktatúrájának nyomasztóbb oldalát, az aligha tudja értékelni az Európa Kiadó és Menyhárt Jenő akkori munkásságát. Nekem például egyáltalán nem jön be az EK.

De itt jön az a bizonyos de, asszem azért az Igazi Hős című daluk megér egy misét. Mert az viszont odabasz. És pont azon filóztam a szám kapcsán, amit a Matula Top 20-ról húztam le BTW, hogy az Európa Kiadó a magyarok Killing Jokeja. A szám szövegében elrejtett “Egy gyilkos tréfa volt csak a rock and roll…” kapcsán egyenes az jutott eszembe, hogy Jaz Coleman meg Menyhárt Jenő fizimiskája pont ugyanolyan volt akkoriban. Annyi, hogy Menyhárt aligha lépett totál bohócnak kifestve a színpadon. Szóval az igazi hős címűű nóta elég húzós kis darab, annak ellenére, hogy a zenekar munkásságát, meg egyébként az egész nyolcvanas évek Mülleres alteros bandák összeségét is ideértve, a közelébe sem érhet a Bikini első két lemezének, ami azóta is a legjobb rock lemez, ami ever megjelent Magyoroszágon, egy kibaszott klassikus mestermunka.

Ennek ellenére az igazi hős egy kibaszott jó kis nóta.