Ez az a játék ami mozog, amikor játszod. Valami ilyesmit üzent Ellis a magyar olvasóknak, nekem meg itten szellemi tápláléknak, ki nem fogyó irodalmi anyatej kéne, hogy legyen, pedig hát nem az. Mindenesetre van ebben valami. Amíg mozog, addig jó, mint az a kurva árnyék miközben a sűvítő sarkvidéki szél fújja a pofádba a minuszokat a biciklin a hátad mögül a kerék elé oson, aztán meg vissza hátra a következő lámpánál és kezdődik az egész szar előlről.
Mint a vér ahogy az agyadban dobol, miközben egy kibelezett tévé tetején szemezel a következő kiskanyálni jósággal és próbálod megfejteni magad, de aztán leszarod, mert hárommilliárd fehér és vörös vérsejted már megtanácskozta, te meg nem tudsz uralkodni magadni magadon és biztosan tudod, hogy holnap reggelre már nincs értelme egyik kérdésednek sem.
Nullánál is kevesebb.