LessThanZero - Live from The High Castle

Archive for November, 2006

Squarepusher - Hello Everything [2006]

by lessthanzero on Nov.14, 2006, under mindennapi r'n'rünk

Az igazság az, hogy én ezt a Squarepushert sose bírtam annyira nagyon megkedvelni. Sőt, igazából nem tudnék olyan emlékezetes számát mondani, ami úgy igazán bejött volna. Na jó, a Chris Cunningham féle Squapusher vidóklip az igen faszás volt, a japán fogyatékos intézetből, de azért nem mondanám, hogy a zenéje nagyon megragadt volna bennem.

Squarepusher - Hello Everything [2006]Szóval isten igazából csak a véletlen folytán jutottam a 2006-os Hello Meow című lemezhez, de így utólag meggondolva, szerencsésebben nem is érhetett volna véget a találkozás. Szóval eddig ott tartunk, hogy talán eddig az Aphex Twin mellett, a másik nagy újrafelfedezés, de azért nyomban hozzáteszem a 2004-es Ultravisitor, mondjuk már korántsem tetszik annyira, mindenesetre ez a most október közepén megjelent lemez például odabasz.

Értem én, hogy most akkor ez a csóka, afx nagy haverja, meg nyilvánosságtól elvonult, gátlásos és frusztrált tehcno zseni, de azért így 31 évesen jutott el szerintem oda, ahonnan a haver indult, mindenesetre ez a mostani darab igencsak ott lehet az IDM top 3-ban, akármi is legyen az intelligens tánczene… Szóval a Hello Everything első száma a Hello Meow feldobja, hogy mi vár ránk az új lemezen, ilyen kis vidám, helyenként elszállós, pörgős kis nyitónóta. Ami egyből szembetűnik, hogy Squarepusher valahol a sufni mögött megtalálta a dallam író vénáját, és tud fülbemászó catchy témákat nyomni.

Aztán persze jön a szökásos befekvés, olyan zenei tájkép szerű, nekem tűlvariált izék következnek, aztán a negyedik track, a Planetarium aztán odabasz megint. Kicsit ilyen old school jungle jellege van néha a dolognak, mintha a Prodigy köszönne vissza 1994-ből, de mindenesetre itt is van egy nagyon húzós és frankó kis dallam, ami miatt ez a szám egyből bekerült a kedvencek közé.

Ezek után pár igencsak elborult szám következik, csak erős idegzetű hallgatóknak ajánlva, de a hetedik-nyolcadik hallgatás után egyébként elviselhetővé válik a Vacuum Garden is, ami egy igazi klausztrofóbiás afx féle darab, mondjuk amilyenek a Selected Ambient Works Vol 2 válogatáson szerepelnek. Mindenesetre aztán egyre inkább kitör a lemez ebből a nihilista, helyenként öncélú sanyargatásból és a nyolcas track, a Rotate Electrolyte című tracknél már megjelenik a zene is, hogy aztán a hangulat a lemez kéátségtelenül csúcspontját jelentő Welcome to Europe című számban kulmináljon.

Az Isten hozott Európában című darab 4:34 másodperces tekerés, szép lassan induló és tekeredik fel félpercenként egy-egy újabb göngyöleg hangszer és az egész valami hihetetlen módon odabaszós. Egyszerűen újra és újra meghallgatná az ember, igazi pophimnusz, mert ez aztán minden kétséget kizáróan egy igazi klassszikusan megkomponált örökzöld kis acid techno tingli-tangli, méghozzá százszázalékig elkapva, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva.

Az ezt követő három track vegyes érzelmeket válthat ki belőlünk, a Plotinus egy kicsit sötétebb, darkabb téma, a Modern Bassguitar egy szerintem helyenként kicsit unalmas dob és basszus téma, de azért még mindig vállalható, az Orient Orange pedig egy szintén sötétebb tónusú 10 percnél is tovább elhúzodó kis kisérletezgetés. Mindenesetre összeségében tízből simán kilenc és fél a lemez, mert egymás után hallgatva a Hello Everything különböző részeit kihoznak egy teljesen vállalható, fasza kis lemezt.

del.icio.us Digg Facebook Google

Leave a Comment more...

A kannabisz csoda Olaszországból érkezik

by lessthanzero on Nov.14, 2006, under slejm, tiszta vicc

Olaszország enyhíti a könnyű drogok korlátozását

[Forrás: NOL • Népszabadság Online • 2006. november 14.]

“Könnyű kábítószerből az eddigi mennyiség dupláját tarthatják maguknál legálisan az olasz állampolgárok a baloldali kormány hétfői döntése értelmében.

Mint Livia Turco egészségügyi miniszter közölte, a “személyes használatra” szolgáló marihuána mennyisége a jövőben 1 gramm lehet, ami 40 kábítószeres cigarettához elegendő. A törvény a hivatalos olasz közlönyben történő kihirdetése után lép életbe. A vezető kormánypárthoz, a Baloldali Demokratákhoz tartozó tárcavezető hangsúlyozta: ezentúl nem fenyegeti börtön a fiatalokat egy marihuánás cigaretta elszívása miatt.”
Bud
Érdekes füvet szívhatnak Olaszországban, én nem tudom, hogy Jack Herrernek milyen ultratitkos laboratóriuma lehet Olaszországban, de az az 1 gramm, inkább 10 gramm lehet, mert ha vannak olyan kannabisz származékok, amelyekből egy gramm, negyven kábítószeres cigaretta gyártására elég lehet, akkor mondhatom, hogy egész generációk fognak éveken át betépve mosolyogni és szarni a világra. Mindenesetre kétlem, hogy az enyhítés után, 1 grammra emelkedett volna a legális mennyiség, mindenesetre én most nem fogok ennek utánanézni. Csak somolygok, hogy egy ilyen szintű, magát hitelesnek és megbízhatónak kikiáltó modern, politikai napilap ekkora baromsáégot tud az internetes címoldalán hozni. Képpel…. ehhh.

Klikk a cikkre!

del.icio.us Digg Facebook Google

2 Comments more...

Ősz kapitány visszatért, vele a hangulatom is…

by lessthanzero on Nov.07, 2006, under félálom, slejm

Fellegek eltakarodtak, enyhült a pénzügyi bilincs, enyhült az időjárás is. Kellemes, négy-öt fok, derült tiszta ég, szél nélkül, hajnali hat órakor, napfelkelte után, ami azért jelentős megkönnyebülés az egy héttel ezelőtti minusz hét fokokhoz képest. Menetelős Pailheaddel készülök, öreg méhész barátom érkezésére, hogy szépen felizzítsuk a kilencvenes évek parázs hangulatát, kocsikázzunk a hegyek között, vitatkozzunk azon milyen zenét kellene hallgatni és úgy lomhán, öregesen hazavágjuk magunkat.

Előtte persze össze kapjam ezt a disznóólat, takaritanom kell, meg miazmás, de reményeim szerint ez már faszább nap lesz, mint az elmúlt három nap. És kedves gyerekek, nincs nyuszi!

del.icio.us Digg Facebook Google

Leave a Comment more...

Nagy hangerő, kis siker

by lessthanzero on Nov.06, 2006, under kaland

Nyelem az ideget ezerrel, ma délután anyám szembesül azzal a nem meglepő, ugyanakkor annál kellemetlenebb hírrel, hogy bizony az édes, drága fia elbaszta az összes kibaszott pénzét, mintegy nyolc óra leforgása alatt és azon túl, hogy befizette a szeptemberi telefonszámlát bizony egy épkézláb, kurva guruló forinttal nem járul hozzá a háztartás e havi költségvetéséhez.

A gyónás és konstruktív javaslat felvezetése (bankkártya deposit lenne a nagy újítás anyámnál) ellenére jópár napos állóháború és egy hetes elszigeteltségre számíthatok és akkor még nem is beszéltem a héten esedékes egyéb kintlévőségek rendezéséről, amire ötletem mégcsak akadna is, de ezek kivitelezése számos külső, és meglehetősen bizonytalan tényező függvénye, szóval minden marad lógva, csak az ideg marad, azt nyelem ezerrel, miközben az analord szériával próbálom kúrálni ezt a heves gyomorideget.

Bár a hangerő nagy, a siker kicsi.

del.icio.us Digg Facebook Google

3 Comments more...

Lázadj!

by lessthanzero on Nov.05, 2006, under kaland

Start the Riot!, originally uploaded by lessthanzero.

Valami gebasz van a FlickR pluginnel, úgyhogy most a Blog This! gomb nyomogatásával szórakoztatom magam.

del.icio.us Digg Facebook Google

Leave a Comment more...

Looking for something?

Use the form below to search the site:

Still not finding what you're looking for? Drop a comment on a post or contact us so we can take care of it!

Visit our friends!

A few highly recommended friends...

Archives

All entries, chronologically...