leszokás végsőpontnulla

Szóval már harmadik napja nem cigizek, bár ez a harmadik nap még csak most kezdődik szóval annyira nem vagyok felajzva, hogy túl vagyok a harmadikon, mindenesetre ez volt eddig a legfosabb,tekintve nem feküdt mellettem az illatos Cicukám, akit álmában fogdoshattam volna, hanem egyből mehettem zabálni, mindenesetre most egy kicsit eltökéltebb vagyok az eddigieknél és érdekes módon a kávé, és a két-három szippantásnyi tubák után kiszartam magam, ami sokat lendített a helyzetemen.

Szóval most ilyen pro-kontra élménybeszámoló következik a leszokással kapcsolatban. Kezdem a negatívumokkal.

- Szédülés: tegnap délelőttig ez volt a legdurvább fizikai szünet, körülbelül az MDMA hatásához tudnám hasonlítani, annyiban különbözik, hogy ez a fajta szédülés egyáltalán nem kellemes, viszont nagyban hasonlít rá, amennyiben totál dezorientálja az embert és egyáltalán nem tud koncentrálni.

- Koncentráció hiánya: zsibbasztó egy dolog. Nálam a legsúlyosabb a z, hogy annyira szét vagyok csúszva bizonyos szitukban, hogy szinte nem is hallok. Bárki bármit mond, azonnal viszzakérdezek, a hozzám intézett szavak kürlbelül 30 százaléka jut el a tudatomig.

- Nyáltermelés beindulása: érdekes cucc. Mivel a füst irritálja az egész nyálkahártyát, a nyirokcsomók és nyálmirigyek az állandó irritáció miatt nem működnek rendesen, ez a tünet a nikotinfüggőség súlyosságától függően következik be (minél súlyosabb, annál hamarabb jelentkezik, annál durvább és annál tovább tart) és kibaszottul zavaró lenyelni naponta azt a pár liter plusz nyálat.

- Slejm, köhögés: Iszonyat kellemetlen tünet, a tüdőben és hörgőkben lerakódott váladék utat talál felfelé, mivel nem érkezik a sok karocinogén a dohányos szervezetébe. Nekem egészen konkrétan még a homloküregem is fáj, ami csak azért különösen durva, mert ez a hurutos köhögés kát három szál cigaretta elszívása után elmúlna.

- Nagyon durva étvágy: egyszerűen durva zabálhatnékom van. Az első nap volt a legdurvább, az újév napja, ahol egészen egyszerűen folyamatosan zabáltam, tegnap is iszonyatos erőgeszítéseket tettem, hogy ne zabáljak folyamatosan, részsikerrel. De példának okáért már mostanra is betermeltem négy bundáskenyeret és kábé egy liter teát.

És akkor lássuk a pozítivumokat, amikből egyelőre azért nem sok van:

- Leglátványosabb az orr, mint érzékszerv visszatérése: egy évtizede már annak, hogy igazán éreztem a vonatok mávszagát. És tegnap reggel felszállva a vonatra megcsapott az a semmihez nem hasonlítható bűz, de például a reggeli három fokban és olvadásban nyilvánvalóan éreztem a klasszik tavasz illatot is.

- Nem vagyok büdös: kapcsolható az előző pozítivumhoz, de mondjuk belépve a szobámba éreztem az áporodott cigi szagot, illetve a szennyes ruháimba beletúrva éreztem milyen kurva büdösek. Hát gecik, durva lehet egy nem dohányosnak érezni azt.

- Van pénzem:  nem sok, de legalább  három  dobozra való cigi ára volt nálam  vasárnap este és még mindig  van két és fél dobozra való. Igen komoly fegyvertény, az egészségi tényező mellett sem elhanyagolható.

Folytathanám, de faszom se. Inkább csinálok valami értelmeset, eleget foglalkoztam már vele ma. Rock on!

Leave a Comment


NOTE - You can use these HTML tags and attributes:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>