Nem elég, hogy 15 fokkal melegebb van január közepén az elvártnál, de most még ez is. Legalább látjuk, hogy musztafáék tanulnak az amerikai egyesült állatoktól. Felvásárolják a tutit. Tehát a farba ezúttal a csapatom. A pool, pool, liverpool.
“Napokon belül arab kézbe kerülhet a Liverpool
A tavaly előtti Bajnokok Ligája győztes angol labdarúgócsapatot ugyanis 450 millió fontért (kb. 172 milliárd forint) megvásárolja a Dubai International Capital – jelentette be Rick Parry, a Liverpool ügyvezető igazgatója.
Barry a BBC-nek elmondta: mindkét fél sokat dolgozott azon, hogy a megállapodás létrejöhessen. A jelenlegi helyzet mindkét fél számára kedvező, így már csak a hivatalos bejelentésre kell várni.
“Az arab tulajdonos érkezése nem azt jelenti, hogy a klub idén, vagy jövőre eszeveszett költekezésbe kezd a játékospiacon, hanem, hogy biztonságos hátteret nyújtson egy hosszútávon eredményes klubmodellhez. Egy-két játékos érkezése azonban már a télen várható” – mondta Parry.”
Én már nem is tudom. EZ most jó, vagy nem jó? Örülünk a pénznek, vagy azt kérdezzük, hogy mi a faszomat keresnek a sivatagi tevebaszók az angol foci piacon? Teljesen tanácstalan vagyok.