Archive for February, 2007
Football Manager 2007
by lessthanzero on Feb.21, 2007, under a végső leszokás, napi ideg, slejm
Miskolci melót nagyon úgy néz ki, hogy bebuktam, most éppen egy ügyfélszolgálati okádékra várnék, hogy visszahívjanak, mindenesetre letettem az elküldöm a cv-met és majd jól visszahívnak, négy körös geci interjút rendezünk nektek majmok féle álláskeresésről. Asszem kénytelen leszek valamit kitalálni.
A hét másik meglepetése a football manager 2007, amely végre visszatért az előd a Championship Manager színvonalára. Már vagy öt éve nem fordult elő velem, hogy elkapott volna igazán a “még egy meccs” szindróma, de most ez a rész nagyon elkapott. Végre megfelelő a játék sebessége, illetve olyan hasznos, apró kis ficsörök kaptak benne helyek, amiket már régóta vártam.
Különösen fasza fícsör, hogy lehet szemtől szemben dumálni a játékosokkal, meccset elemezni, ellenfelet szidni, dicsérni és az összecsapás előtt beszélni a csapat fejével. Ami persze nem feltétlenül jelenti, hogy a majmok meg is értik, amiket beszélek, de mindenesetre nagyon fasza.
Ma este meg lehet, hogy rendezünk egy fasza kis hálópartit. Rámférne egy kis counter strike vagy UT ámokfutás. Két hete nem ittam egy kortyot sem. 52. napja füstmentes élet élek. 31. napja nem rendelkezem internet előfizetéssel.
én és az alkohol és a balyon rocker, avagy a leszokás éve az alkohollal folytatódik
by lessthanzero on Feb.12, 2007, under a végső leszokás, napi ideg, slejm, szolgálati közlemény
Szar ügy, de úgy néz ki, hogy mégsem vagyok alkoholista. Simán végigbeszélgettem, gallopoztam a szombat estén úgy, hogy lehetett volna szeszelni és mégsem tettem. Tehát tényleg most kell abbahagyni, amíg nem okoz gondot. Viszlát mr. alkohol.
Babylon Rockert szerezni meg lehetetlen, pedig az jól esne mostanában. Potenciális munkaadóim basztak jelentkezni, de mivel nagy, lomha cégről van szó, egyáltalán nem gondolom, hogy a következő kör halálra van ítélve, de itt nem lesz februárban munkám, annyi szent. Mindenenesetre nekem a márciusi kezdés is megfelelne, de mint mindig, most sem rajtam múlik.
Amúgy meg folytatom az önéletrajzi ihlketésű bemutatkozó regényem otthon, annyira kurvára unatkozom. El kell ismerjem. A stílusom elragadó és egyéni, de kurvára nincs érzékem a történetekhez. Tudok dialógust írni, és élethelyzeteket felszkeccselni, de karakteriem képtelenek a fejlődésre.
Látszik, hogy a könyv ír engem és nem én őt. Ez van.
42. napja nem dohányzom és kurvára nem is hiányzik, ellenben naponta megiszom egy kávét (nem csészét, hanem főzetet). 6 napja nem iszom és kurvára nem hiányzik.
Viszont 21 napja nem netezem és hiányzik. Meg tegnap vezettem egy babylon rockert, és ma is megtenném, tehát az is hiányzik, viszont nincs se benzin, se kút. Rock on!
13:45-től
by lessthanzero on Feb.06, 2007, under valami hosszú
Kezdve már 29 éves, frusztrált bölcsészdiplomával rendelkező munkanélküli vagyok. Aki leszokott a dohányzásról, hogy előkapjak valami kurva pozitívumot is. Boldog születésnapot nekem!