Cry for help!

Mármint a helyzet, hogy elvesztettem a munkámat, mivel egyrészről kurva nagy tragédia történt, hiszen a lassan megszilárdulni látszó, eddig képlékeny masszából, amit hétköznapi életnek neveztem, most fejest ugrottam a bizonytalanságba és hála mondjuk a bürökráciának, még azt sem mondhatom, hogy rendben kiértem a munkaerőpiaci hatalmas vákumába, vagy legalábbis sikerült volna elmennem passzív táppénzre. 

Persze, persze, magamra vethetek csak, mivel az elmúlt 10 hónap során sikerült betekintenem egy olyan végtelenül szánalmas és nevetséges termelő egység életébe, amely mély nyomokat hagyott bennem, és őszintén szólva sikerült gyökeresen megreformálnia az eddigi munkahelyeimről alkotott, már egyébként is meglehetősen árnyalt képet. Elkezdem én anno írni egy blogot erről a dologról, de mivel eleinte annyira durván kiütött a meló, erről leszoktam. 

Ennek ellenére azt hiszem, erről a nagymultú és világhíres multiról azt hiszem Cacheltem egy könyvni élményanyagot, amit esküszöm egy könyv formájában kellene kiadnom magamból, igen szórakoztató és olvasmányos lenne azt hiszem, de most azért leginkább a munkára kellene koncentrálnom, szóval kedves olvasóim, amennyiben van egy borsodi sutyerák számára is elvégezhető (távmunka ready) melótok, ne habozzatok, keressetek meg a lessthanzero@sadtuna.org email címen, vagy egyéb általatok ismert elérhetőségeimen. Akár kommentben is.

Ez van. Köszöntem.

Leave a Comment


NOTE - You can use these HTML tags and attributes:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>