Google+ – első tapasztalatok

Őszintén szólva mielőtt még láttam volna belülről rettegtem a Google+-tól, mivel a meghívó kérő képernyő képi világa és színes csíkjai igencsak a Google Wave koncepciójára emlékeztettek. Az egykor világmegváltásként beharangozott okosság akkorát taknyolt legalább, mint az Apple Pippin annak idején.

A Google web 2.0-s szolgáltatások elbaszásában szerzet hatalmas rutinja alapján semmi jóra nem számítottam. Különösen annak fényében, hogy a meglehetősen csendes marketing kampány során, azért csak sikerült pufogtatni a Google féle Facebook killer app funkciót, a Larry Pagék tehát ha halkan is , de bevallják, hogy nagyot akarnak markolni.

És hát két nap után teljesen pozitív csalódás a dolog.

A Google+ ugyanis, nagyon helyesen, korántsem a Facebook féle keresztbe jelölgetés módszerével, hanem a Twitter féle követős modellel operál és ami még fontosabb, sikerült kiválóan integrálni a megújult Google felületbe.

Millió meg egy feature hiányzik még a cuccból, ennek ellenére azt gondolom, hogy a  Plus+ a cég első érdemi próbálkozása a jelenlegi szolgáltatásokra épülő közöségi layer fejlesztésében. Az még hagyján, hogy olyan szolgáltatások nincsenek még a Google+-ban mint külső RSS feedek integrálása Twitterből, Facebookból vagy FlickR-ből, de hogy még a nyomorult Buzzt sem lehet bekötni a Plusba, az azért világossá teszi, hogy van még itt munka bőven.

A hiányosságok ellenére azt gondolom, hogy ha sikerülne értelmes privacy policyt kidolgozni a cucchoz és értelmes formában integrálni tudják a többi (egyébként szintén remekbe szabott) Google funkciót, elképzelhető, hogy még a végén képesek lesz nekelőállni egy működöképes közösségi szolgáltatással, aminek a Facebookkal ellentétben – lehet, hogy még értelme is lesz.

A Buzz és a Wave nevetséges kudarca után mégiscsak sikerült valami érdemben is komolyan vehető cuccot letenni az asztalra, amiből később akár még tényleg ki is fejlődhet egy olyan szolgáltatás, ami felveheti a versenyt a Facebookkal.

Ehhez persze az kell, hogy minél hamarabb nyilvánosan lehessen a sitera regisztrálni és ne maradjon sokáig a Plus+ az early adopterek játszótere, amivel egy darabig szórakozik az ember, aztán érkező új arcok hiányában ráun az egészre. Addig meg szórakozik az ember a twitteres fél-ismerőseivel :D

Leave a Comment


NOTE - You can use these HTML tags and attributes:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>