Category Archives: ficsör

Ario Pro – Summer Soul

Ario Pro készülő lemezéről kész van az első nóta. Szerintem teljesen fasza lett. Download or Die! Többiek meghallgathóak a last.fm-en is.

A nagy acid swindli – The Tuss

Igazából három éve, amikor erősen rágyógyultam az Analord Seriesre, és ezzel együtt Aphex Twinre is, már volt róla szó a neten, hogy a Rephlex kiadó valami The Tuss nevű formáció lemezeinek kiadását kezdi előklészíteni, de túl sokat nem lehetett tudni a formációról. A Titokzatos cornwalli illetőségű Acid produkció hallatán azonban sokan a mester kezdték gyanítani a project mögött.

Akkor nem nagyon hittem a dologban, de most valahogy előkerült nálam ez a dolog és Soulseekről lehúztam a két EP-t ami az egyébként helyi szlengben, ahol RDJ maga is felnőtt férfi erekciót jelentő formáció nevéhez fűződik.

És jelentem odabasz. Kőkeményen fasza zene, bár a kritikusok szerint ez azért köthető az ifjú jedi nevéhez, mert szerepel rajta a hetvenes évek egyik legdurvább analóg szintije, a Yamaha GX1, azért van annyira jó, hogy elhigyjük a zene miatt is, hogy Aphex Twin.

A Confideration Through EP harmadik trackje alapján a GX1 szólóból nyilvánvaló tény, hogy a figura, aki a zene mögött áll, használ egy ilyet és nem mellékesen kurva jól nyomja vele.A GX1 solo és a társai ugyanis nagyon kemény acid techno zenék, amilyeneket igazából Aphex mesterhez foghatóan jól, nem túl sokan csinálnak ilyen faszát a Föld nevű bolygón.

Rephlex katalógusban

CAT 189 LP/CD The Tuss “Rushup Edge”

CAT 190 EP/CD The Tuss “Confederation Trough EP”

Címen szereplő tételeket mindenkinek nagyon melegen ajánlom, aki kedveli Aphex Twin munkásságát, mert akár egy megalázóan jó ultratitokzatos újabb cornwalli csoda gyerek csinálja a Tusst, akár a mestert, a zene csillagos ötös, ami méltó lehet Richard D. James eddigi melóihoz.

Cikk a Guardianből


good bye flickr welcome to picasaweb

Hát ez van. FlickR-t is ottan hagytam google kedvéért. Nem mintha nagyon lennének új fotók teltöltve, de ha egyszer lesznek, akkor ide lesznek.

http://picasaweb.google.com/attila.jobi

adsl powa! Tényleg majdnem 4 megabit!!!

Mire kelek hajnalban? Hát arra, hogy majd négy megabites adsl-em van. 400K fölött ömlik lefelé az alfa holdbázis! Yeah man, yeah man. Kár, hogy hamarosan jön a T-com és levágja a vonalat és nem lesz semmilyen adsl, de addig is Download powa!

Hát nem kőkemény?

De az.

Alfa Holdbázis. A Nagyon kemény sorozat.