Egy hete láttam meg valahol a Tóth Krisztina és Békés Pál szerkesztette zenei novellákat takaró jópofa könyvet valahol egy banneren. Azóta foglalkoztam a gondolattal, hogy jó lenne elolvasni, különösen azután, hogy belegondoltam a Tóth Krisztina névbe, aki akár lehetett volna más, de hál istennek ez a TK. nem az a TK. volt, mindenesetre a borítón megtalálható zenekar nevek közül jó pár felkeltette az egyébként igen lanyha érdeklődésemet a kortárs magyar irodalom iránt. Mivel életem párja remek formában volt tegnap, meg is kaptam afféle pre karácsonyi ajándék gyanánt és időközben a harmadával már végeztem is. 

Az ambivalens érzéseim továbbra is megvannak a kötettel kapcsolatban, vannak benne olyan novellák, amiket mondjuk elolvasni se nagyon tudtam. Hiába kezdtem bele, például a Hazai Attila féle ámokfutásba, aki korántsem az a magyar Brett Easton Ellis, akinek néha parázza magát, a Rokkant Rokkerek, Idült Idolok a Hortobágyon című dolgozatában semmi eredetit, vagy irodalmit nem találtam, nagyjából a harmadik oldalon vágtam be a könyvet alaphelyzetbe és szívtam el egycigarettát. A másik nagy felhorkanást, a Vámos Miklós féle,” Zümm” című balatoni edzőtáboros történet akasztotta be nálam. Az invokáció nagyjából az elbeszélés feléig kitartott és nyilvánvalóan az égvilágon semmi köze nem volt a rockandrollhoz, ami azért annyira nem lephet meg semmit, ha valakiről, akkor róla biztosan nem hiszem azt, hogy autentikus mondanivalója lenne számomra a rockzenéről.

A Salamon András jegyezte „Pudligárok”, illetve a Grecsó Krisztián által írt „The Toors” emlékeztetett leginkább eddig novellára, tehát egy olyan elbeszélésre, ami lehet, hogy nem feltétlenül bilincselt le, de mindenképpen olvashatónak és részben szellemesnek találtam. Talán azért mert ez a kettőp felelt meg tökéletesen azoknak a követelményeknek, amit ezzel a műfajjal szemben támasztok: ti. pár oldalon, egy kifutással, előzménnyel és végkifejlettel bíró sztorit mesélnek el, különösebb unalomba fulladás nélkül.

A Kiss László által írott „Bédekker” egy jó elképzelés (fiatalságunk zenei szocializációjának története) szerintem talán kicsit elkapkodott megvalósítása volt, akárcsak a Méhes Károly féle „Hogyan lettem Ricsés csávó” amiből szerintem többet ki lehetett volna hozni, ha az alkotó nem siet annyira és próbál valami kraftot dobni a sztoriba, nemcsak a jelenség leírására fókuszál teljesen.

Ami eddig legjobban tetszett az a Dragomány György féle „Hevimetál”című stílusgyakorlat volt, amelyben tudod baszd ki az a csávó nyomatja a dumát egy kibaszott dzsudász koncertről, ami itthon elmaradt apukám és a csóka kénytelen volt egészen katovicéig stopolni halford mesterék kedvéért baszd ki, akár hiszed akár nem. Az a történet, amiben megvolt a kraft, kevés volt a mellé beszéd és a koncertes sztorik egyik mindenki által ismert Münchausen féle előadását mutatja be példás bravúrral.

Persze kurvára nem értek én az irodalomhoz, meg azért még egy csomó hátravan.

Hasítás – Magyar rockantológia

Magvető Könyvkiadó, 2008

304 oldal/Kötés: papír / puha kötés/ISBN: 9789631426687