A 12 órás éjszakai műszak után úgy döntöttem, hogy az estét két lábon húzom ki, szóval nem fekszek le és hasznos, dolgos emberként töltöm a nap egy részét. Most éppen az ültetendő tuják helyét készülök megcsinálni, majd pedig a konyhaszekrény fejlesztése, illetve a szuperolcsó, szuperszar kéziszerszámaim beüzemelése és tesztelése lesz a következő cél.

Közben ömlik lefelé FLAC formátumban a What.CD-ről a Clock DVA Man-Amplified című lemeze, szóval lesz majd mire elaludni jól. A fent nevezett tracker egyébként egészen elképesztő annyi szent, szinte hihetetlen, hogy mennyi minden és mennyi különböző változatban elérhetőek rajta a zenék. waffles.fm-et is alázza, szerintem az oinket is, bár az már csak múló emlék…

Szépen lassan áttolom innen a lemezkritikákat oda, és a többit már odaírom. Ennek a blognak egyre kisebb a jelentősége számomra, de mivel azért irkálni néha kell, azért nincs teljesen elfelejtve. A bookmarkok közé érdemes betolni a thc-t, mert azt azért két-három naponta updatelni akarom, szóval ez afféle profilváltás, meg buzizni akarok egy kicsit a PS-el, meg a Dreamweaverrel… rock on!

- Azért két évvel ezelőtt még nem gondoltad volna, hogy egyszer így fogunk itt ülni egymás mellett és ilyen dolgokat beszélünk majd meg…
- Azt gondoltam, hogy soha a büdös életben nem fogunk mi ketten egymás mellett ülni, azt meg külön gondoltam, hogy így biztosan nem.
- Tízből tíz?
- Aham. Lófaszt - mondja vicsorogva - tízből tizenegy.
_ Adj egy ötöst - tartja fel a kezét.

A főhős meg, mint akit tízszer eltaláltak, vicsorogva belecsap és próbálja nem érezni a testéből áradó izzadság maró bűzét.

Ezen is túl lennénk. Az elmúlt másfél hónapban egyetlen helyről sem kerestek meg, ahova elküldtem az önéletrajzomat, de tegnapelőtt megtört a jég és szerdán már mennem is kellett termékfelelős menedzseri kvalitásaimat villogtatni egy velem egyidős, önbizalombombaként funkcionáló igazi hr pitbullnak, aki az első 15 percben majdnem megevett.

Az olyan kérdésekkel, hogy “hogy látom a jövőmet a cégnél?” “hogy jövök ki a kollégákkal?” “mutassam be magam pár mondatban!” egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Ugyanis ezekre a kérdésekre egy kettes iq-val lehet mondani egy dömdödöm választ, de sok értelmét nem látom, mivel akkor az olyan mintha azt kellene bizonygatnom, hogy én bizony kurvára kijövök minden kollégával, ami nem feltétlenül igaz, meg ugye nagyban függ a fent nevezett kollégáktól is. Szóval az ismerkedős, seggrepacsizós kijafaszom vagy te kanyart sokkal, de sokkal nehezebben vettem, mint azt ilett volna.

Az interjú angol része elég jól ment, szerintem, de ebben külön köszönet illeti azt a fél Royal Vodkát, amit lehúztam az interjú előtt. Ennek ellenére körülbelül húsz perc után meg voltam győződve, hogy itten nem lesz második kör. A van-e meg kérdésemre, hülye sablon kérdéseket tettem fel, mivel el voltam foglalva azzal, hogy meggyőzzem a hölgyet arról, hogy termék és termék között kurvára tud ám lenni különbség, még akkor is, ha ugyanarról a fáról szedik aztat a szellemi gyümölcsöt. Amikor már éppen távozni készültem, meg rajta is láttam, hogy lemondott rólam, akkor előadtam, hogy mire gondolok.

Ekkor aztán beindult az interjúszekér és az én is felpörögtem, ahogy azt ilyenkor igazán illik és majdnem sikerült lezavarnom a második kört is, mivel megkérdezte az akkorra már teljesen normálisba átvedlett vallatótisztem, hogy ugyan ráérnék-e még egy vezetői interjúra is, ez azonban nem jött össze, mivel a big boss, nem ért rá, de mindenesetre jövő héten úgy néz ki, hogy mennem kell vissza, amit egyáltalán nem bánok.

Aztán igazi városi gerilla módjára becserkésztem két hónapja nem látott Gabikámat, aki nagy megkönnyebbülésemre nem zavart el a picsába, sőt, még fürdőszoba csempét is elmentem vele válogatni, illetve pár sört is lenyomtunk, ahogy az kell, viszont annyi engedményt már nem kaptam, hogy együtt is alhassak vele. Ami azonban megdöbbentő volt, hogy kiderült, hogy az én életem tényleg szeret engem, és sokkal komolyabb tervei vannak velem, mint amilyenre én valaha is gondolni mertem volna, tehát tulajképpen arra kell rájöjjek, hogy továbbra is tisztán a cél felé: >> Munka >> Egzisztencia Gabikámat feleségül vétel >> gyermeknemzés >> boldog családi élet, meg miazmás.

BTW úgy néz ki ex-szegedi főnökömmel/barátommal ismét elkezdünk együttműködni és agyalhatok a Jericho magyarországi (plussz öt CE country) szezonnyitás utáni hype generálásában. Így nemcsak, hogy élvezem (az egyébként helyenként botrányos bugyuta) a szerintem egyre okésabb sorozatot, de mindemellett még valamiféle pénzt és elfoglaltságot is találok magamnak addig, amíg véget nem ér a hét szűk esztendő….

Ez az a játék ami mozog, amikor játszod. Valami ilyesmit üzent Ellis a magyar olvasóknak, nekem meg itten szellemi tápláléknak, ki nem fogyó irodalmi anyatej kéne, hogy legyen, pedig hát nem az. Mindenesetre van ebben valami. Amíg mozog, addig jó, mint az a kurva árnyék miközben a sűvítő sarkvidéki szél fújja a pofádba a minuszokat a biciklin a hátad mögül a kerék elé oson, aztán meg vissza hátra a következő lámpánál és kezdődik az egész szar előlről.

Mint a vér ahogy az agyadban dobol, miközben egy kibelezett tévé tetején szemezel a következő kiskanyálni jósággal és próbálod megfejteni magad, de aztán leszarod, mert hárommilliárd fehér és vörös vérsejted már megtanácskozta, te meg nem tudsz uralkodni magadni magadon és biztosan tudod, hogy holnap reggelre már nincs értelme egyik kérdésednek sem.

Nullánál is kevesebb.