Category Archives: napi ideg

ücsörgés

Nagyapám a szemközti padon, kezei összekulcsolva, mintha imádkozna. Lába alatt kutyám császkál, haldoklik.

Én egy fotelban döglök az eresz alatt, lábam feldobva egy székre, kezeimet ölemben kulcsolom össze. Az unalomnak és a fülledt árpilisi melegedésnek hangja lenne süketek lennénk.

Én már nem is haldoklom.

Football Manager 2007

Miskolci melót nagyon úgy néz ki, hogy bebuktam, most éppen egy ügyfélszolgálati okádékra várnék, hogy visszahívjanak, mindenesetre letettem az elküldöm a cv-met és majd jól visszahívnak, négy körös geci interjút rendezünk nektek majmok féle álláskeresésről. Asszem kénytelen leszek valamit kitalálni.

A hét másik meglepetése a football manager 2007, amely végre visszatért az előd a Championship Manager színvonalára. Már vagy öt éve nem fordult elő velem, hogy elkapott volna igazán a “még egy meccs” szindróma, de most ez a rész nagyon elkapott. Végre megfelelő a játék sebessége, illetve olyan hasznos, apró kis ficsörök kaptak benne helyek, amiket már régóta vártam.

Különösen fasza fícsör, hogy lehet szemtől szemben dumálni a játékosokkal, meccset elemezni, ellenfelet szidni, dicsérni és az összecsapás előtt beszélni a csapat fejével. Ami persze nem feltétlenül jelenti, hogy a majmok meg is értik, amiket beszélek, de mindenesetre nagyon fasza.

Ma este meg lehet, hogy rendezünk egy fasza kis hálópartit. Rámférne egy kis counter strike vagy UT ámokfutás. Két hete nem ittam egy kortyot sem. 52. napja füstmentes élet élek. 31. napja nem rendelkezem internet előfizetéssel.

én és az alkohol és a balyon rocker, avagy a leszokás éve az alkohollal folytatódik

Szar ügy, de úgy néz ki, hogy mégsem vagyok alkoholista. Simán végigbeszélgettem, gallopoztam a szombat estén úgy, hogy lehetett volna szeszelni és mégsem tettem. Tehát tényleg most kell abbahagyni, amíg nem okoz gondot. Viszlát mr. alkohol.

Babylon Rockert szerezni meg lehetetlen, pedig az jól esne mostanában. Potenciális munkaadóim basztak jelentkezni, de mivel nagy, lomha cégről van szó, egyáltalán nem gondolom, hogy a következő kör halálra van ítélve, de itt nem lesz februárban munkám, annyi szent. Mindenenesetre nekem a márciusi kezdés is megfelelne, de mint mindig, most sem rajtam múlik.

Amúgy meg folytatom az önéletrajzi ihlketésű bemutatkozó regényem otthon, annyira kurvára unatkozom. El kell ismerjem. A stílusom elragadó és egyéni, de kurvára nincs érzékem a történetekhez. Tudok dialógust írni, és élethelyzeteket felszkeccselni, de karakteriem képtelenek a fejlődésre.

Látszik, hogy a könyv ír engem és nem én őt. Ez van.

42. napja nem dohányzom és kurvára nem is hiányzik, ellenben naponta megiszom egy kávét (nem csészét, hanem főzetet). 6 napja nem iszom és kurvára nem hiányzik.

Viszont 21 napja nem netezem és hiányzik. Meg tegnap vezettem egy babylon rockert, és ma is megtenném, tehát az is hiányzik, viszont nincs se benzin, se kút. Rock on!

Unalom – 24 kérdések – Kalandok a jó időben…

Faszom kivan. Három napja verem a seggem a földhöz. Azt hiszem kénytelen leszek turbómódba kapcsolni és személyesen elindulni munkát keresni. Kéne egy jogosítvány. Kéne egy mp3 lejátszó. Kéne pénz.

Fizikai teherbírásom amúgy rohamosan javul. Ma körülbelül 25 kilométert sétáltam le. Jártam a határnál. Jártam sötét erdőkben. Jártam világos völgyekben. Szóval járkáltam fel alá, na. Az idő kurva jó volt, a tájra szokás szerint rácsodálkoztam, hogy hú de csodálatos. Szóval semmi újdonság…
Tegnap láttam a 24 s05 e05-öt. Kicsit unalmas. De legalább intakt. Jack Bauernek a bátyja hogy úszta meg az ötödik évadot? Mikor hal meg Bill Buchanan? Kibírja-e Chloe a hatodik szezont végre, vagy végre felrobbantják a CTU-t és ezzel együtt azt a kibírhatatlan lángos képű libát? Megjelenik-e a hatodik szezonban vendegszereplőként Tina Turner, azaz lesz-e L.A-ben medmekszesedés? Jacknek vajon nincs kangörcse? Jack nem szeretne egy fix nyalcsit, csak az íze kedvéért? Vajon eszébe jut még néha a heroin? Megjelenik-e a színen Kimberly Bauer, az a riherongy liba, aki eddig minden szériában megvillanthatta a szőke  tincseit és elsőosztályú csöcseit? Na de abbahagyom…

29. napja nem dohányzom…

Füst-és bitmentes lét

26. napja nem dohányzom. A füstmentes lét úgy néz ki működik, isten igazából kurva büszke vagyok magamra, de már idegesít, ha rákérdeznek. Aki kicsit is ismer és 10 percet eltölt velem,  úgyis levágja mi a zsanér, aki meg csak baszogat, az bekaphatja a faszom.

Ha már levágás. Offline vagyok, adsl szerződésemet bontotta tíkam és lógok nekik 80 rockival, hú de király. Szóval hét napja internetem sincs :D Mivel melóm sem, marad a darwinia. Ami teljesen meguralt az utóbbi időben, de sajnos lefagy a Receiver pályánál. De majd most kiokoskodom. Heroest, 24-et, Earlt töltsétek, ellenőrízzétek és küldjétek hetente postán. Na zarándoklok munkát keresni.