Előrebocsátom, barbár egy pókerjátékos vagyok. Egész egyszerűen nekem nincs türelmem a játékhoz. Ezt jól bizonyítja az is, hogy a felkínált kezdőtőkéimet, amiből azért volt pár, sikeresen elvertem mindahány alkalommal. Szerintem már vagy 250 dollárt biztosan bebuktam pókertermekben, most éppen a pokerstrategy toborzott barátok utáni pénzét várom a Mansion Poker pókertermébe, ahol elindultam tegnap és ma is egy-egy freerollon.
Nos a tapasztalatok meglehetősen vegyesek, a tegnap éjfélkor elkezdődött freerollon sikerült 10 perc alatt kiesnem, miután egy fazon feldühített, hogy folyamatosan all-in ment és egy A2s lappal bekockáztattam én is a mindent bele gombot. Bár ne tettem volna. A palinak egy TT lapja volt, amihez ugyan nem jött a riverig semmi, de nekem sem, szóval csak nézhettem, ahogy bebukom a bankrollomat egyetlen dühös megadás miatt.
Jó nagy amatőr hiba volt, a ma déli freerollon már igen jól sikerült megugranom, az első szünetig kurva jól játszottam és az előkelő első húszban voltam folyamatosan, sőt a végére a 3. helyig is feltornáztam magam.
A második körben, ahogy emelkedtek a tétek, egyszer lebuktam a szetonjaim felét, de aztán az agresszív, feszes emeléseknek hála elég jól ment a játék és visszahoztam magam. Amikor már ante-val is be kellett szállni, akkor taktikát változtattam és elkezdtem kissé nagyképűen lazítani a játékomat, aminek az lett az eredménye, hogy az 55-el Bu vakvisszalopási kísérletem miatt bebuktam a Tournamentet, mivel a turnon kiadott 9-es szettel fullom volt és all-int mentem annak ellenére, hogy tudtam, hogy a másik palinak is lehet nagyobb kész lapja a kezében. Volt is. QQ-val simán vitte a pénzem, de a 146. hely az ezerből másodjára már nem is tűnik olyan rossznak, mint az első szánalmas próbálkozás.
Ma este pokerstrategy freeroll a mansion pokeren nyolctól, hát nagyon kíváncsi vagyok, mit sikerül alakítanom.