sorozatgenya
Üres mint ez a fánkos doboz - Dexter, a sorozat, ami tényleg mindent visz
by lessthanzero on Dec.23, 2006, under médiacentrifuga, sorozatgenya
Igazából annyiszor és annyian elmondták a Dexterről, hogy mekkora nagy sorozat, hogy szinte száz százalékig biztos voltam benne, hogy az a helyzet, mint a Prison Break vagy a Lost esetében. Azaz nagy fanfavorit, meg sikeres, meg mindenki dumálja, hogy mekkora nagy ace cucc, én meg majd bírom fél óráig. Tegnap kedvenc magyar trackerem kijött az első szezon egyben, én meg gondoltam belevágok. És meg voltam róla győződve, hogy első rész után hagyom a picsába és megyek a kocsmába.
Hát na kurvára nem ez történt. A Dexter ugyanis tényleg üt. Kábeles cucc, tehát a készítőknek nem igazán kellett visszafogniuk magukat, ami nem feltétlenül jelenti persze azt, hogy a 18-as karika miatt nekem egyből hanyatt kellene feküdjek, de jelentem hanyatt feküdtem. Persze a Dexterről nekem az ő labóratóriuma, dee-dee, meg az omlettdüfomázs (sic!) jut majd eszembe amíg világ a világ, de ez a sorozat tényleg nagyon ott van.
Első telitalálatként tényleg a főszereplőt kell említeni. A bűnügyi laboros sorozatgyilkos karakterét már az első rész alapján elmondhatom, hogy nagyon alaposan kidolgozták a forgatókönyvírók, hiszen amellett, hogy félelmetesen perverz, gonosz és unszimpatikus alak ez a dexter - mégiuscsak egy sorozatgyilkos, ugye, ők meg hát mégiscsak gyilkosok, vagy mi - ennek ellenére azonnal megkedveli az ember. Na nem mintha olyan hatalmas nagy kreatív ötletnek tartanám a sorozatgyilkos bosszóálló gyilkost, mert a képregények fele erről szól. Ami a kulcs a Dexterben az az eszméletlenül morbid és kiválóan felépített humor. “Olyan vagyok mint ez a fánkos doboz. Teljesen üres.” Szóval mindenképpen az év meglepetése, eddig. Kurva sok van még hátra belőle amúgy…
Megpróbálom elkerülni a ezúttal a darálást, hogy kitartson az ünnepekre. Ma még megnézem a második részt, de csak este. Ha kibírom. Hálistennek jön egy komám, aki viszi a warezt, meg neptunozik egyet, szóval pár órám mégiscsak van. Meg lehet utána mégiscsak felnézek a kocsmába egy-két sörre. Elvégre is karácsony van, vagy mi a gecim.