LessThanZero - Live from The High Castle

torrent

Super Bands revisited - Talking Heads és UNKLE

by lessthanzero on Mar.12, 2008, under mindennapi r'n'rünk, torrent

Elég sok időm lévén mostanában régi új zenék felfedezésével múlatom az időt (persze a Neverwinter Nightson túl) aminek immár látszanak a pozitív hozadékai is. A legnagyobb meglepetés az UNKLE kapcsán ért, akiket teljesen random módon sikerült felfedeznem. A Plaid Parts in the Post lemezét hallgatva, feltűnt az első track, ami egy UNKLE remix volt, nosza rajta lecsekkoltam last.fm-en miféle móka is ez az UNKLE. Semmi jót nem vártam a trip-hop tagtől, de tovább olvasva felkaptam a fejem az új lemez társproducerére, aki nem más, mint a Kyuss isten felfedező mester Chris Goss volt. A lemezen játszik továbbá Josh Homme is, meg énekel a Cult énekes Ian Astbury is.

UNKLE - War Stories Cover Art

Hát nagy duzzogva, innentől magamnak már elismertem, hogy érdekel a dolog, annak ellenére, hogy a legendás angol producer az nálam nagyjából pontosan megfelel az észak-magyarországi betanított munkásnak, a szigetországban ugyanis szerintem több legendás producer van, mint itt munkanélküli betanított munkás.

Hát mit mondjak…? Az UNKLE 2007-es dupla lemeze, a War Stories köszönő viszonyban sem volt az előzetes prekoncepcióimmal. Igazi, őszinte hiteles rock zene, ami egyből odabasz. Hihetetlen dallamos, középtempós, iszonyatosan jól hangszerelt rock himnuszok egytől-egyig, és hogy mennyire azok, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy az eredeti 14 nóta mellé, a bonus discen szerepelnek a dalok instrumentális verziói is. Ezek nélkülözik az első lemezen szereplő nagyágyú énekeseket, akik között a már említett Astbury mellett ott van a Massive Attackes 3D is (akinek köszönhetjük a gyönyörű ötven oldalas bookletet is) ennek ellenére tökéletesen megállják a helyüket. Sima 9/10, helyenként azonban szárnyaló 11-es…

A másik régi mulasztás a Talking Heads, amiket én szintén csípőből nem rühelltem az elmúlt negyed évszázadban. Nekem az Art meg a Punk összeegyeztethetlen fogalmak, dehát Brian Enhoz is kellett negyed évszázad így hát adtam egy esélyt az Eno-s korszaknak és bár aligha valószínű, hogy egy napon említeném a Talking Headset a korabeli angol nagyágyúkkal (mondjuk Clashel, vagy éppen Killing Jokeal) de a More Songs about Buildings and Food szerintem egy teljesen vállalható produkció, simán 8 körüli átlaggal a tízből. És most akkor bevallom, hogy szerintem David Brynenak szerintem is jó hangja van (bár már nem emlékszem kit akartam meggyőzni anno, hogy mekkora szar énekes :)

del.icio.us Digg Facebook Google

Leave a Comment :, , , , , more...

A kurva életbe is, egy igazi Hős - Mr. Trent Reznor

by lessthanzero on Mar.04, 2008, under mindennapi r'n'rünk, médiacentrifuga, torrent

Én személy szerint továbbra sem tudom magam túltenni az új NIN lemez körüli hypeon. Felkelés után is azon járt agyam, hogy bizony, hiába gyalázom évek óta Trent Reznort (kétségtelen a zenéje miatt, amiut az utóbbi időben produkált, mert bár a With Teeth lemezzel azóta megbékéltem, a Year Zeroval tudom, hogy soha nem fogok) ez az ember egész egyszerűen egy kibaszott géniusz. Az egész zeneiparból talán ő az egyetlen mogul, aki tökéletesen megérti a filecserélők kapcsán kialakult helyzetet és ő az aki viszi is a kibaszott fáklyát, aminek fényénél kiutat találhat az iparág az Internet miatt kialakult válságból.

Mert miről van szó? A kibaszott dinoszrauruszokról, akik ugyan kezdik belátni, hogy a Microfos és Apple (igen, Apple. IMHO az iTunes is egy rakás szar) által erőltetett DRM megoldásoknak az égegyadta világon semmi értelmük nincs. Reznor volt az egyetlen, aki nyiltan kiállt az oink bezárása ellen és kimondta a tuti frankót. Történetesen, hogy jobb volt, mint akármelyik digitális zene terjesztésével foglalkozó bolt. Mert volt rajta minden, és mert gyors volt és mert minőségi zene volt rajta. Ő volt az a csóka, aki Sydneyben egy koncerten egyszerűen megüzente a kiadóknak, kapják be a faszt, ennyi pénzt egész egyszerűen nem ér egy CD. Ugyanis az a redvás dög itt van elásva. Az áron.

Mert mi az ami miatt döbbenetes Mr. Reznor lépése? Az ára, kérem szépen. A 36 track letöltésként 5 USD, letöltés+cd-ként 10 USD, deluxe csomagban (szép csomagolás, plusz dvd, plusz Blu-ray lemez, vizuáliák) 75 USD, ultra-deluxe limited edition (2500 aláírt példány, plusz bakelit lemez, plusz poszter) pedig 300 USD ellenében. Na szóval ennyit ér egy lemez, szerintem pontosan ennyit… nem többet, nem kevesebbet, hanem egészen kurvára pontosan ennyit.

Az pedig, hogy officially feltolták torrentre az első lemezt bizonyítja azt is, hogy Mr. Trent Reznor egészen pontosan átgondolta a dolgot és tulajdonképpen semmi akadályt nem gördített. A lemezt ugyanis Kereskedni ne kereskedj, Oszd meg ugyanúgy CC licenc alatt dobták ki, szóval a RIAA, vagy akármelyik kollektív jogbeszedő “kapzsi, faszopó banda”, hogy Reznor szavaival fejezzem ki magam nem léphet fel azok ellen a felhasználók ellen, akik ingyenesen elérhetővé teszik a lemezt torrent trackereken keresztül. Szóval a szerintem béna Radiohead, és kissé teszt ízű Saul Williams kísérlet után a NIN tegnapi lépése az igazi zenei forradalom kezdete.

Trent Reznor alap kúl arc, aki nemcsak használja, de meg is értette, hogy hogyan működik a világ 21. században, arról nem is beszélve, hogy az új NIN jó, geci jó, tényleg nem csinált ilyen fasza zenét a mester az elmúlt 8 évben, úgyhogy maximális tisztelet Mr. Self Destructnak. De tényleg. A kurva életbe is, Trent egy igazi Hős.

del.icio.us Digg Facebook Google

1 Comment :, , , , , more...

nagyon LOL

by lessthanzero on Jan.17, 2007, under a végső leszokás, kaland, torrent

Asszem eddig mindenképpen az év torrentjével állnk szemben. Mit húzok? Alfa.Holdbazis.1975.Complete.S01.DVDRip.XviD.HunDub-T4T. Igen. Alfa Holdbázis. Legnagyobb. Első emlékek között van, amire emlékszem. A habos résztől napokig nem tudtam aludni. Szóval meghatározó élmény volt na. Nem szégyellem. Sőt.

del.icio.us Digg Facebook Google

Leave a Comment more...

Fuck Christmas + !Oink mega ajándék + a világ legjobb filmje

by lessthanzero on Dec.22, 2006, under kaland, slejm, torrent

Szokás szerint a szenteste közeledtével pumpálódik fel a feszültség, anyámmal gyakorlatilag két napja nem beszélünk. Egyetlen kivétel az egy doboz gyufa kérése volt, aminek természetesen két három mondatos, meglehetősen agresszív szájkarate lesz a vége. Azt találta mondani, hogy nincs csak pár szál. Aham. Tegnapelőtt hoztam egy tucatot. Hát ennyit a szeretet kurva kibaszott ünnepéről. Fuck Christmas, de hát ez nem új dolog.

Ellenben az !oink trackeren korlátlanul lehet tölteni ezerrel, január egyig csak az upload számít a ratioba és már pont ott tartottam, hogy kibasznak abban a pillanatban, hogy elérem a ratio wathchoz tartozó 5 gigás letöltési korlátot, de hát úgy látszik, hogy az üzemeltetőknek van érzékük a tökéletes karácsonyi meglepetésekhez. Szóval ezerrel döngetem a KLF-eket, meg Boards of Canadat, meg Global Communicationt, mert azokat behúztam szépen. Igaz vezérseed áldozatokat hoztam egy másik trackeren, de oink a legnagyobb. Seeder/Leecher arány olyan 5000% körül, a seederek javára. És körülbelül percenként kerül fel egy lemez, minimum 192 KBS minőségben. Beszarás amúgy.

Amúgy miután ötvenedszerre is megnéztem, nyugodtan kijelenthetem a Nagy Lebowski a világ legjobb filmje. Minden egyes alkalommal amikor látom csak jobb és jobb lesz. Beszarás. Tökéletesen eltalált karakterek, tökéletes történet, tökéletes dialógusok, tökéletes színészi játék. Szóval mindenen túltesz na.

del.icio.us Digg Facebook Google

3 Comments more...

A brit hülyegyerek meg a falusi paraszt barátok lesznek (Aphex Twin preview)

by lessthanzero on Nov.29, 2006, under ficsör, mindennapi r'n'rünk, torrent

“Egy tenyérbemászó, hazudozó, komisz kölyök vagyok Cornwallból, akit legjobb lett volna javító intézetbe zárni idejekorán. Hálistennek sikerült megmenekülnöm és a zenénél kötöttem ki.” - nyilatkozta öt évvel ezelőtt Richard D. James a Guardiannek adott interjújában a 2001-es lemezének megjelenése kapcsán. Közismertebb nevén Aphex Twin, vagy éppen aktuálisan AFX nem tévedett nagyot, mert tényleg elég magának való egy lökött barom. Én személy szerint egy évtizede próbálkoztam vele először nagyjából, de nem vette be az akkoriban még igencsak metálharcos szívem munkásságát. Így visszagondolva a Selected Ambient Workssel próbálkoztam, de ha jobban belegondolok biztos vagyok benne, hogy nem az első lemez (Selected Ambient Works 85-92 Vol.1), hanem sokkal inkább a második, dupla ambient válogatásba futhattam bele, mert egy klausztrofóbiás, elborult baromságnak pipáltam ki és maradtam a Helmetnél, meg a Faith No Morenál, mondván hülyeség az egész, fasz se tudja mit kéne nekem ennem ezen. APhex Twin gameboyozik

Aztán eltelt vagy öt év, túlvoltunk a napsteren meg az mp3 breakouton, amikor letöltöttem a Drukqs című duplát és mivel akkoriban már lényegesen nyitottabb zenei látókörrel rendelkeztem ismét bepróbáltam Rihard mester zenéjét. Lepattantam róla, mint magyar támadó a török hátvédekről, szóval nem lettünk jóba újfent sem. Az elektronikus zene Mozarjta, akinek saját bevallása szerint két célja volt az életben, hogy soha ne kelljen dolgoznia és zenét csinálhasson nálam megint lukat rúgott. Bill Leeb, vagy Trent Reznor okés, ez a brit hülyegyerek azonban felőlem elmehet a picsába, gondoltam vala azzal a dupla lemezzel kapcsolatban, amit isten igazából egyszer sem sikerült végighallgatnom, pedig isten látja a lelkem nekiültem vagy négyszer is.

Nemrégiben valami megmagyarázhatlan oknál fogva, letöltöttem a tavaly megjelent Analord Series pár darabját Hát akkor aztán pofánbaszott a téma. Efféle “aztakurvageciezmilyenjó” meglepetést ritkán szoktak nekem zenék okozni, az Analord Series pedig éppen azt a fajta odabaszós élményt nyújtotta, amire már igen régen vágytam zenei téren. Az elkövetkező napokban részletes élménybeszámoló következik majd arról hogyan lettünk barátok. Én, meg ez a hülye, hosszúhajú brit fasz. Richard D. James, Polygon Window, AFX, Universal Indicator, ahogy tetszik.

Aphex Twin ugyanis 10 éves negatív prekoncepciómat ugyanis úgy vágta haza, ahogy a nagy könyben meg vagyon írva. Azóta együtt kelünk, együtt fekszünk, ugyanis van mit bepótolnom. 3.54 Gb nem kevés, egész életmű itt figyel, ékes bizonyítaként annak, hogy vannak dolgok, amikhez idő kell. Mindenesetre egy biztos, a következő Aphex Twin cuccok alapművek, így sorrendben vannak ajánlva, tessenek húzni, de nagyon gyorsba. (Már a hozzám hasonló későn ébredő fajták, többiek nézzék el a bambaságot nekem).

1. Selected Ambient Works 85-92 Vol 1.
2. Analord series
3. Analogue Bubblebath 5

del.icio.us Digg Facebook Google

2 Comments more...

Looking for something?

Use the form below to search the site:

Still not finding what you're looking for? Drop a comment on a post or contact us so we can take care of it!

Visit our friends!

A few highly recommended friends...

Archives

All entries, chronologically...