Meg kell mondjam őszintén, én korábban is próbálkoztam a Squarepusherrel, de igazán a 2006-os lemezével kapott el és azóta pótoltam a hiányosságokat Tom Jenkinssen munkásságát illetően. Elég felemás a kép, továbbra is a nagy kedvencem a Helly-ról a Welcome to Europe, meg a Hello Meow, de mondjuk a másik lemez, amit nagyra értékeltem tőle az a Music is a Rotted One Note, ami eléggé jazzes felhangjai ellenére, nekem bejött.

És hát ahogy megszokhattuk a DRM mentes Bleep! kiadónak hála, az október végén fizikai formátumban is esedékes Squrepusher lemez is kiszivárgott már a netre. Nem igazán tudom eldönteni, hogy akkor most olyan nagyon jó lemez-e, az új darab, de annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy a Hello Everything irányából nézve, egy logikus progresszió eredménye a Just a Souvenir. De…

Alapvetően kicsit lo-fibb hangzása van az új cuccnak és talán kicsit nagyobb szerepet kapnak benne az elektronikus hangszerek mellett a klasszikus hangszerek. A myspacen először megjelent Delta-V egész rockos kis darab, szóval az öreg jazz basszer, mint azt a myspacen írja is, stadion rockot parázott lelki szemei elé, amikor a darab készült. Egyébként az ott ingyen meghallgatható track szerintem okés darab, még ha nem is nevezném „instant hit”-nek, szerintem nagyjából kihallható belőle az a vonal, ami a lemezt jellemzi.

Párszor még biztosan végig kell zúzzam a lemezt, hogy pontosítsam az álláspontom a dologgal kapcsolatban, de azért a hangzással kapcsolatban számomra, szerintem a lemeznek vannak gyengeségei, olykor annyira erőtlenül jön át a cucc nekem, hogy talán túlságosan is lo-fi, illetve dobozból jövő, de lehet, hogy az én készülékeimben van a hiba…

Ultimate dokumentum film a legendás Joy Divisionről, olyan amilyet csak angol dokumentumfilmesek tudnak készíteni. Szinte mindenki megszólal, aki számít és hozza mindazt, amit hiányoltam a Controlból, az Ian Curtisről szóló biográfiai drámából. Nem volt rossz a Control sem, szépen volt fényképezve, intakt volt a sztori is, ami azonban engem érdekelt a történetből, azt ebben a filmben találtam meg.

Mesterien benne volt ebben minden, ezt mutogatni kellene minden dokumentum film képző kurzuson, mert így kell bemutatni egy történetet hitelesen, szépen. Nagyon szépen betömködte azokat a tátongó lyukakat, amiket Curbin filmje hagyott a Ian Curtis sztori kapcsán, bemutatva az utat, ahogy 4 év alatt a Sex Pistols koncert után megalakuló Warsawból kultikus banda lesz, a frontember pedig a nagy áttörést jelentő amerikai turné előtt felakasztja magát a saját mosókonyhájában.

Megvolt a zene, megvolt a zene mögötti motiváció és végre beláttunk Ian Curtis mögé, a később szintén legendává vált New Order tagok motivációjába is. A legjobban az tetszett, amikor a legszimpatikusabb basszusgitáros csóka azt fejtegeti, hogy mennyire szart ő a művészetre. „I didn’t want to be an artist. I just wanted to kick them in their teeth..” Arról nem beszélve, hogy a filmben szereplő bármely snittben több van, mint bármelyik magyar kereskedelmi csatorna egy éves vágókép termésében…

10/10. Highly recommended.

Hivatalos oldal

Én egyébként szoktam hallgatni az IDM műfajt, ami az Intelligent Dance Music kifejezést takarja és azokat a zenéket írják le vele, amelyeknek van némi köze egykori dance muzsikákhoz, azonban általában egy dolgot biztosan nem lehet csinálni rájuk, történetesen táncolni. És nem szeretem a kísérleti zene cimkét sem, nekem valami vagy jó, vagy nem jó, mégha olykor ez a kategória nagyon is adekvát egy-egy előadó leírására. Szóval ha ehhez az IDM és Experimental taghez hozzácsapjuk az absztrakt, meg a hip-hop jelzőket, akkor meg már egyenesen egy Amon Tobin wannabet látok magam előtt és feláll a hátamon a szőr.

Szóval a last.fm-en böngészgetve akadtam az edIT nevű Los Angelesi intelligens zene felelősének a profiljára és nem tudtam mást tenni, valami miatt úgy éreztem, hogy le kell húznom és bele kell kóstoljak. Nos, Amon Tobinnal nekem amúgy semmi bajom, anno amikor a Supermodified című lemez kijött én teljesen padlót fogtam tőle, de amúgy azóta annyira valahogy nem játszik nálam a brazil superhero, de az edIT-től valami olyasmi effektet vártam, mint anno 2000-ben Tobin remekművétől.

Leszedtem hát a Crying over pros for no reason című 2004-es lemezt és odabaszott. Kísérletezős zene meg kell hagyni és mutat némi rokonságot a manapság nagyon felkapott Dupstep stílussal, de szerintem annál sokkal odabaszósabb zene. Még a végén azt kell mondjam, hogy intelligensebb és akkor aztán már tényleg megcáfoltam mindent, amit eddig mondtam, de mindenesetre nekem az év eddig meglepetése az edIT, mégha tudom is, hogy ez csak afféle múló hóbort, amit amikor asszony itthon van nem engedhetek meg magamnak

Szóval szeretem én azt amikor mindenféle Alapok pénzt osztogatnak, különösen nemes célok elérése érdekében. Ma éppen a Nemzeti Kulturális Alap baszta ki nálam a biztosítékot. De most tényleg, hét misit, ezért?  Hát bassza meg a csujogató mezőségi rézangyal! Micsoda fasza kulturaterjesztés folyik már itten…

“A Nemzeti Kulturális Alap 1993-ban jelentős szellemi erők összefogásával jött létre elkülönített állami pénzalap státussal, amely biztosította költségvetési önállóságát. A független alapként való működtetés célja az volt, hogy a pályázati rendszer tartson „karnyújtásnyi” távolságot az államtól, azaz ne függjön a költségvetés pillanatnyi állapotától.”

Nem tudom. Életemben először érzek így. Azt gondoltam, hogy a kutatói mobilitás versenyképességre gyakorolt konkrét hatásairól lehet értelmes cikket írni az Interneten fellelhető anyagokból. 17-19 db. 800 karakteres slideokat kellene megtöltenem informatív, olvasható, hogy ne mondjam szórakoztató formában. Hát egy nagy faszt.

Geci politikusok, seggfej kutatók teljesen irreleváns, levegőbe kiabált és digitális szmogot szapporító fasszopásait találtam csak és olvasgattam ehelyett az interneten. 70% pdf, 20 doc és 10% html formátumban. Teljesen kiakadtam. Egyetlen értelmes magyar nyelvű és informatív kutatást találtam a weben, ami használható volt valamire. Megalapozott, saját kutatáson alapuló, hitelesnek tűnő, valódi adatokkal, értelmesen megfogalmazva, a politika által ezerszer magából kiontott kibaszott jelszavak utóíze nélkül, de ennyi. Punktum. Semmi több. Faszom ki van a gecibe, de nagyon.

Amúgy english rizöltz teh szém sit. Beszarás, behúgyozás. Vannak olyan témák, amikről sokat beszélnek, de nem mondanak semmit én ezzel 6 éves koromból tisztában voltam, na de kérem szépen. Hogy ennyire? Totál ki vagyok akadva. Április 10.-i határidőm bebukva ezerrel. 4 cikk helyett van két fél. Eszem-faszom megáll. Amikor egymilliomodszorra olvastam el, hogy a kutatások hatékonyságát fejleszteni kell, törekedve a szinergiára a kutatói mobilitás növelésével és támogatásával, akkor már hangosan ordítottam. Ambient fejben ide, Biosphere Substrata oda. Azt gondoltam, hogy vannak emberek, akik ezzel a komoly és fontos témával foglalkoznak és vannak értelmes gondolataik a dologgal kapcsolatban, de vagy nekem nem sikerült megtalálnom őket, vagy hallgatnak az Interneten mint a sír, de ekkora méretű bullshit gyártást semmilyen témával kapcsolatban nem tapasztaltam még meg.