Én egyébként szoktam hallgatni az IDM műfajt, ami az Intelligent Dance Music kifejezést takarja és azokat a zenéket írják le vele, amelyeknek van némi köze egykori dance muzsikákhoz, azonban általában egy dolgot biztosan nem lehet csinálni rájuk, történetesen táncolni. És nem szeretem a kísérleti zene cimkét sem, nekem valami vagy jó, vagy nem jó, mégha olykor ez a kategória nagyon is adekvát egy-egy előadó leírására. Szóval ha ehhez az IDM és Experimental taghez hozzácsapjuk az absztrakt, meg a hip-hop jelzőket, akkor meg már egyenesen egy Amon Tobin wannabet látok magam előtt és feláll a hátamon a szőr.

Szóval a last.fm-en böngészgetve akadtam az edIT nevű Los Angelesi intelligens zene felelősének a profiljára és nem tudtam mást tenni, valami miatt úgy éreztem, hogy le kell húznom és bele kell kóstoljak. Nos, Amon Tobinnal nekem amúgy semmi bajom, anno amikor a Supermodified című lemez kijött én teljesen padlót fogtam tőle, de amúgy azóta annyira valahogy nem játszik nálam a brazil superhero, de az edIT-től valami olyasmi effektet vártam, mint anno 2000-ben Tobin remekművétől.

Leszedtem hát a Crying over pros for no reason című 2004-es lemezt és odabaszott. Kísérletezős zene meg kell hagyni és mutat némi rokonságot a manapság nagyon felkapott Dupstep stílussal, de szerintem annál sokkal odabaszósabb zene. Még a végén azt kell mondjam, hogy intelligensebb és akkor aztán már tényleg megcáfoltam mindent, amit eddig mondtam, de mindenesetre nekem az év eddig meglepetése az edIT, mégha tudom is, hogy ez csak afféle múló hóbort, amit amikor asszony itthon van nem engedhetek meg magamnak