Mostanában rettenetesen hallgattam Faith No Moret, de most kijött az Angel Dust remastered kiadása, amit természetesen azonnal le kellett húzzak. És természetesen ismét kirohanásra serkentett, de biztos vagyok benne, hogy már ezeken a hasábokon is írtam róla, csak lusta vagyok rákeresni. Mivel amióta zenei öntudatra ébredtem, többek között ennek a zenekarnak, sőt leginkább ennek a zenekarnak a hatására, be kell valljam, hogy vérbeli rajongó vagyok. Az összes magyarországi FNM koncerten ott voltam, betéve fújom az összes szövegüket, de mindezek ellenére szemernyi kétely nélkül állíthatom, hogy az Angel Dust minden idők legbesztebb rock lemeze.

Faith No More - Angeld Dust Cover

A lemezt indító Land of Sunshinetől kezdve beszippant, mint valami kibaszott drog és nem ereszt el. Iszonyatosan komplex, súlyos, ugyanakkor hihetetlenül fülbemászó lemez ez, melynek a himnuszaitól egyszerűen nem lehet megszabadulni. A himnuszok és kibaszott jó dalok aránya 1 az 1-hez, szóval igen nehéz úgy meghallgatni a lemezt kétszer egymás után, hogy utána egy hétig ne járjon az ember fejében a Smaller and Smaller, a Caffeine, vagy a Be Agressive! refrénje.

Mike Patton 22-23 évesen énekelte fel a lemez dalait és írta meg a szövegeket, és állítólag az egész banda kibaszott nagy fasírtban volt már a lemez felvétele közben az egész bandával, de még a zenekar tagja volt és ez kétségtelenül rányomja a bélyegét a lemezre. Bár folyamatosan vitatkoznak az egykori tagok, hogy mennyi munkája van Jim Martinnak a lemezen, aki egyébként DAT kazettán küldözgette a közreműködésének a gyümölcsét a fiúknak, de annyi szent, hogy néhány számban igen metálosra van véve a figura, ami nagyon sokban köszönhető a lemez megjelenése után egy évvel ki is rúgott gitárosnak is.

És akkor a többiek kiemelkedő zenei talentumáról nem is beszéltem, de annyi szent, hogy a lemez dalai 16 évvel a megjelenésük után is kíméletlenül odabasznak és amikor hallgatom borsódzik tőlük a hátam, annyira élvezem őket.

http://isohunt.com/torrent_details/51997489/ANgel+Dust?tab=summary

Meg kell mondjam őszintén, én korábban is próbálkoztam a Squarepusherrel, de igazán a 2006-os lemezével kapott el és azóta pótoltam a hiányosságokat Tom Jenkinssen munkásságát illetően. Elég felemás a kép, továbbra is a nagy kedvencem a Helly-ról a Welcome to Europe, meg a Hello Meow, de mondjuk a másik lemez, amit nagyra értékeltem tőle az a Music is a Rotted One Note, ami eléggé jazzes felhangjai ellenére, nekem bejött.

És hát ahogy megszokhattuk a DRM mentes Bleep! kiadónak hála, az október végén fizikai formátumban is esedékes Squrepusher lemez is kiszivárgott már a netre. Nem igazán tudom eldönteni, hogy akkor most olyan nagyon jó lemez-e, az új darab, de annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy a Hello Everything irányából nézve, egy logikus progresszió eredménye a Just a Souvenir. De…

Alapvetően kicsit lo-fibb hangzása van az új cuccnak és talán kicsit nagyobb szerepet kapnak benne az elektronikus hangszerek mellett a klasszikus hangszerek. A myspacen először megjelent Delta-V egész rockos kis darab, szóval az öreg jazz basszer, mint azt a myspacen írja is, stadion rockot parázott lelki szemei elé, amikor a darab készült. Egyébként az ott ingyen meghallgatható track szerintem okés darab, még ha nem is nevezném „instant hit”-nek, szerintem nagyjából kihallható belőle az a vonal, ami a lemezt jellemzi.

Párszor még biztosan végig kell zúzzam a lemezt, hogy pontosítsam az álláspontom a dologgal kapcsolatban, de azért a hangzással kapcsolatban számomra, szerintem a lemeznek vannak gyengeségei, olykor annyira erőtlenül jön át a cucc nekem, hogy talán túlságosan is lo-fi, illetve dobozból jövő, de lehet, hogy az én készülékeimben van a hiba…