Isten igazából Micheal Stipe és Mike Mills szerintem az elmúlt 10 évben nem heverte ki Bill Berry, dobos elvesztését és normális lemezt az 1992-es Automatic for the People nem igazán tettek le az asztalra.

15 éve várok arra, hogy némileg magára találjon a nyolcvanas évek egyik legjobb amerikai alternatív rock zenekara, de egyre kevésbé láttam ennek esélyét. Egészen eddig. Bár valami érthetetlen oknál fogva még nem szivárgott ki a három hét múlva esedékes R.E.M lemez, az Accelerator a netre, amit két hét múlva full previewba lehet majd Facebook profileba ágyazni, de az előzetesen kidobott két számos maxi és a Supernatural/Superserious nóta minden bizakodásra okot ad.

Amennyiben a zenekar hozza a két nótában elkapott formát a lemezen is, akkor végre a Green óta először őszinte és egyszerű rock lemezt csináltak végre, ami nem kis teljesítmény, hiszen 20 év után kellett felkapni a fonalat. (Félreértés ne essék az Out of Time és az Automatic for the People is zseniális lemezek, csak nem _olyan_ lemezek, ami miatt a nyolcvanas évekbeli R.E.M-et annyira jó volt hallgatni.) Ha minden igaz, akkor az említett lemezhez hasonlóan ismét lesz politizálás is, bár a hajrá Obama már annyira, de annyira fárasztó, hogy inkább mennének kukákat borogatni az amerikai rockzenészek is, mint fogják azt ma este tenni a mi rendszerető, drága honpolgáraink ma este.

Tán annak is több értelme lenne…