Elég sok időm lévén mostanában régi új zenék felfedezésével múlatom az időt (persze a Neverwinter Nightson túl) aminek immár látszanak a pozitív hozadékai is. A legnagyobb meglepetés az UNKLE kapcsán ért, akiket teljesen random módon sikerült felfedeznem. A Plaid Parts in the Post lemezét hallgatva, feltűnt az első track, ami egy UNKLE remix volt, nosza rajta lecsekkoltam last.fm-en miféle móka is ez az UNKLE. Semmi jót nem vártam a trip-hop tagtől, de tovább olvasva felkaptam a fejem az új lemez társproducerére, aki nem más, mint a Kyuss isten felfedező mester Chris Goss volt. A lemezen játszik továbbá Josh Homme is, meg énekel a Cult énekes Ian Astbury is.

Hát nagy duzzogva, innentől magamnak már elismertem, hogy érdekel a dolog, annak ellenére, hogy a legendás angol producer az nálam nagyjából pontosan megfelel az észak-magyarországi betanított munkásnak, a szigetországban ugyanis szerintem több legendás producer van, mint itt munkanélküli betanított munkás.

Hát mit mondjak…? Az UNKLE 2007-es dupla lemeze, a War Stories köszönő viszonyban sem volt az előzetes prekoncepcióimmal. Igazi, őszinte hiteles rock zene, ami egyből odabasz. Hihetetlen dallamos, középtempós, iszonyatosan jól hangszerelt rock himnuszok egytől-egyig, és hogy mennyire azok, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy az eredeti 14 nóta mellé, a bonus discen szerepelnek a dalok instrumentális verziói is. Ezek nélkülözik az első lemezen szereplő nagyágyú énekeseket, akik között a már említett Astbury mellett ott van a Massive Attackes 3D is (akinek köszönhetjük a gyönyörű ötven oldalas bookletet is) ennek ellenére tökéletesen megállják a helyüket. Sima 9/10, helyenként azonban szárnyaló 11-es…

A másik régi mulasztás a Talking Heads, amiket én szintén csípőből nem rühelltem az elmúlt negyed évszázadban. Nekem az Art meg a Punk összeegyeztethetlen fogalmak, dehát Brian Enhoz is kellett negyed évszázad így hát adtam egy esélyt az Eno-s korszaknak és bár aligha valószínű, hogy egy napon említeném a Talking Headset a korabeli angol nagyágyúkkal (mondjuk Clashel, vagy éppen Killing Jokeal) de a More Songs about Buildings and Food szerintem egy teljesen vállalható produkció, simán 8 körüli átlaggal a tízből. És most akkor bevallom, hogy szerintem David Brynenak szerintem is jó hangja van (bár már nem emlékszem kit akartam meggyőzni anno, hogy mekkora szar énekes